02.03
Ismét DIY reggelivel kezdtük a napot, azzal a különbséggel, hogy most overnight zab került az asztalra és nem rizs. A rutinos összepakolás után már kaptuk is fel a hátizsákokat, gyerünk tovább, vár a természet és a lágy öle. Irány Habarana.
A halálfélelemhez hozzászokva újra buszra szálltunk. Jófejek, segítenek, leszállás Habaranaban, tuktukosok azonnal megtalálnak, de most szükség is van rájuk. Megérkezünk a szállásra. Hát ennél barátságosabb fogadtatásban még nem volt részünk. Itt az egész család és ők tartják fent ezt a csodaszép kis zöld oázist.
Még korábban írtunk nekik, hogy szívesen tanulnánk tőlük főzni. Emlékeztek ránk, úgyhogy azonnal irány a konyha. Nem igazán tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel, szemmel láthatóan nem nagyon volt még külföldi ennyire közel az életterükhöz, de nagyon élvezik.
Nem mernek feladatot adni, félnek, hogy elfáradunk, kerülgetnek, segítenek, kedveskednek, eszméletlen aranyosak…. Nyitottak és kedvesek vagyunk, kezdik megszokni a jelenlétünket. Sir-t (Levit) folyamatosan leültetik, hogy nem dolgozhat. Ebéd előtt vagyunk de folyamatosan hozzák neki az ételeket.
Mádám (Dorka) egyre komolyabb feladatokat kap, ahogy látják, hogy otthonosan mozog a konyhában. Ők sem hisznek a szemüknek, hogy „európai ember ilyen barátságos? és érdeklik a helyi főzési szokások? és még jól is csinálja?” Egyre jobban belemelegedünk, összehaverkodunk, főzünk, dumálunk, fun.
Érdekesség: itt minden alapanyagot helyben termesztenek és frissen, kézzel készítenek. Semmi sincsen előre feldolgozva. Sri Lankán ebben a vendégházban találkoztunk először organikus konyhával és az a vicces, hogy az „organic food” marketing fogást semmilyen hirdetésben nem sütik el. Ez nekik természetes, mintha nem ismernének más opciót. Később többször ettünk hasonló felfogású helyen és hihetetlen, hogy mennyire érezni az étel minőségén és ízén, hogy: a kókusz frissen reszelt, a fűszerek frissen törtek, a gyümölcsöt most szedték a fáról, a zöldség tegnap még a földben figyelte a gilisztákat, a kókusztejet a frissen reszelt kókuszból készítjük és így tovább. Baromi jó!
Ok, mindjárt befejezzük a kaja szekciót, de hát tudjátok, ez a blog enyhén étel orientált. Szóval mi került az asztalra? Dhal, kókuszos roti, kókusz sambol, friss uborka saláta, kurkumás krumpli curry, csirkecurry, de azért csak ennyi, mert sietnünk kellett a szafarira. Értitek. Különben lett volna még 8 féle másik curry. Aha, szóval itt ez a pálya. Akkor holnap fixen edzés. Gyors ebéd, állunk leesik. Nem inkább így helyén való: ÚRISTENDEFINOOOOOM!!!!
Közben már itt is a szafarisofőrünk, úgyhogy iparkodni kell. Ja igen, mert hogy közben úgy alakult, hogy költségmegosztás céljából csatlakozunk Dave-hez, a madárleső, angol úrhoz egy közös szafarira. Vegyes érzésekkel vágunk bele, főleg Levi, mert Thaiföldön is sok rosszat hallottunk az ilyen szafarikról, de úgy voltunk vele, hogy egyszer meg kell tapasztalni, hogy véleményt tudjunk formálni. Lássuk…
Dzsippbe be, ponyvát le, fejet kii, szafariiii. Már a bejáratnál átverve érezzük magunkat. Egyrészt azért, mert mi egy másik nemzeti parkba kértük a szafarit, de azt mondták jöjjünk ide, mert most itt vannak az elefántok. Most mit mondasz erre? „Nem srácok, szerintünk a másikban vannak, minden helyi azt javasolta korábban?” Nem, nem ezt mondtuk, elhittük. A gyanú viszont egyre erősebb volt, amikor a bejáratnál vártunk vagy 20 percet az indulásra, mert olyan eszeveszett sok autó próbált bejutni. Felmerült bennünk a kérdés; Ha ez egy szafari, akkor nem kéne, hogy legyen valami féle autókorlátozás? Najó, ne magyarkodjunk már ennyire, higgyük el, hogy jó lesz. Beérve a parkba még erősebbé válik a gyanú. Végtelen sok autó, por, és két oldalt erdő. Aztán látunk egy krokodilt, egy darázsfészket, egy sast, soksok majmot, sőt Dorka két elefántot is megpillant az erdőben. Hmm, oké, alakul a buli. Kb 25 percnyi rázkódás után kijutottunk egy nagy pusztára. És, hát beszéljenek magukért a videók:
Érdekesség: Végül nagyon élveztük a szafarit és elillantak a kétségeink, ugyanakkor baromira sajnáltuk az elefántokat és eldöntöttük, hogy ezen túl próbálunk jobban utána járni az ilyen programoknak és nem támogatni ezt a fajta gyártósor-szafarizást. Azán napokkal később, más turistákkal beszélgetve kiderült, hogy a gyanúnk nem volt teljesen alaptalan. Ugyan ebben a parkban jártak, ugyan ott, ugyan azt a nyitott szájú krokodilt látták. A mai napig nem akarjuk elhinni, hogy komolyan képesek lennének a helyiek kirakni egy mű krokodilt a tó közepére, hogy legyen mit fotózni?! Ez örök rejtély marad. Mint megtudtuk, a parkba, ahova eredetileg szerettünk volna menni, azért sem lehetett bejutni, mert tényleg autó korlátozás van érvényben. Nem csoda, hogy a helyiek azt ajánlják, ők tudják hova kell menni. Ettől függetlenül tényleg sok féle állatot láttunk és izgalmas volt, de vegyes érzelmekkel gondolunk vissza erre az élményre.
Hazaérve indul a vacsora készítés. Dorka ismét a konyhában. Ezúttal már nem kell bekéreckedni, hívják, sőt várják 😀 Gyorsan asszimilálódunk. Denisha, Dorka új, helyi barátnője, az egyetlen angolul beszélő családtag, egy angyal, ahogy az anyukája is és a papa is, na meg a másik két tesó is. Kígyótök-, sütőtök-, vöröslencse-, cékla-, és halcurry így ebben a sorrendben, miközben ez jár Dorka fejében: „HOLNAP fixen EDZÉS. Dorka kezdjed el betáplálni a fejedbe! Ez legyen az utolsó gondolatom. Jóéjt”
02.4.
Viszonylag korai kelés. Bőséges kcal-ban és olajban gazdag, de isteni finom reggeli. Irály a Pidurangala rock. Vimal, a családfő visz, merthogy képzeljétek, neki is van egy tuktukja. Meglepő mi? Ő az eddigi legkörültekintőbb sofőrünk. Első alkalom, hogy tuktukon biztonságban érezzük magunkat.
Megérkezünk a helyre, még kis sem szállunk, de már kezdi a hiénázást a másik tuktuk-os;
– Tuktuk valahova?
– Nem köszi, már van, mint látod 🙂
– Nagyon meredek és veszélyes az út felfelé. Mutatom az utat és közben mesélek – próbálta elmondani tőszavakban.
– Nem köszi, azt gondoljuk, hogy megoldjuk. Amúgy mi a helyzet veled?
– Tuktuk sofőr vagyok és van egy kiadó szobám. Van szállásotok?
– Igen köszi, pont annál az embernél lakunk, aki idehozott. És ha csak egy szobád van, nem szeretnél növekedni? Sok itt a turista.
– Áááá nem igazán. Talán még egy szobával. Többel már túl elfoglalt lennék és nem maradna idő élvezni az életet, meg családozni. Tutkuk, két szoba, idegenvezetés bőven elég munka, elég pénz életem végéig.
Ezt a beállítódást sokszor éreztük már ázsiai utazásaink során. A legtöbben nem nagyra vágyóak. Dolgoznak mert kell, de élvezni az életet legalább olyan fontos, ezért nem viszik túlzásba munkát 🙂 Elbúcsúztunk. Irány fel. Mondani sem kell, hogy lépcső vezet felfelé, majd kitaposott út következik, 0 veszély és kb 20 perc felérni. Najó a végén egy sziklácskát meg kell „mászni”. A látvány viszont csodálatos. Szemben Sigirya. Atya ég mekkora sor tolong odaát, de jó, hogy nem mentünk fel 10x ennyiért.
A hazafele úton Vimal elvitt egy gyógynövényes kertbe, mert mondtuk, hogy majd valamikor szeretnénk egy ilyenbe is eljutni. Megállunk és mondja, hogy ez egy tök jó hely, ingyenes. Na ekkor kezdtük sejteni, hogy itt bizony mélyen a pénztárcába kell nyúlni, de megint csak ne legyünk rossz indulatúak, bemegyünk. Olyan ebben az országan még egyébként nem volt, hogy ingyenes. Ami teljesen oké, csak ha már nincs ilyen, akkor ne mondjuk rá, hogy van.
Érdekfeszítő, ahogy indul a bemutató, mondjuk jó, ha a felét értjük a mantra szerűen, betanult monológnak. Izgalmas növényeik vannak és komolyan elkezd minket érdekelni a téma. Megörülünk, hogy végre kikérdezhetünk egy szakembert fűszer és gyógynövény témában. A gyanú Leviben merült fel, akkor, amikor kérdezett valamit és alig érthetően próbált valamit válaszolni a fiú és érződött, hogy vinne tovább a turistaúton és nem annyira tetszik neki a sok kérdés. Majd ingyen tea jön. Már várjuk mikor dobja be a srác, hogy adakozhatunk, ha akarunk. Majd ingyen masszázs következik és megérezik a sales pitch is. Doktoraink (így hívja a masszőröket) képzett ayurvédikus gyógyítók és… ez a masszázs ajándék, nem kérHETünk pénzt érte, mert a kormány támogat, íme az oklevelek, viszont adakozhattok. Az emberek 5-10.000 (kb 8.000-16.000 Ft) rúpiát szoktak adományozni amúgy. Köszi, még jó, hogy adományozásról beszélünk. Vége a gyors masszázsnak a koszos kis nyitott helységben. Dorka élvezte, Levi kevésbé.
Akkor most haladhatunk tovább a boltba, de előtte szigorúan adományozás. Ok, adományoztunk 3000 rúpiát. Szerintünk túl sokat, főleg így utólag visszagondolva. Csalódottság látszott az arcon. A javaslat 5-10.000 volt, azt nem tudjuk, hogy fejenként értendő-e. Akkor most fáradjunk át a boltba. Elmesélte, hogy milyen extra szuper cuccok vannak itt, amiről kaptunk egy magyar nyelvű google translate leírást is (ez komoly? – angolul még értenénk is belőle valamit). Karikázzuk be, ami tetszik, irány a bolt és mindent megvehetjük csillgagászati áron. Miután látta, hogy nem akarunk vagyonokat (több száz dollárt) elkölteni annyira kezdett tukmálni, hogy Levi menekült volna. Vettünk pár dolgot. Drága volt. Távoztunk. Egy baromi jól felépített sales csatornába dobtak be minket és mi szépen végig is mentünk rajta. Tanultunk belőle.
Érdekesség: itt tudtuk meg, hogy a mimóza egy olyan növény, amit ha megérintesz lehajlik, mintha elszomorodna. Így már érthető miért hívják a csöndes, visszahúzódó embert is mimózának.
Hazafelé Vimal elvitt ahhoz a Sarong üzlethez, ahol az egyik lánya dolgozik. Csak nézzünk be, ingyenes. Már sejtettük mi vár ránk, de nagyon megkedveltük a kis öreget, ő tényleg nem ilyen tukmáló tuktuk sofőr és látszott, hogy őszintén azt hiszi, hogy a helyek, ahova visz minket jók és nem csak a pénzünkre mennek. Szóval bementünk a boltba, indult a szokásos sales. Előre szóltunk hogy nem veszünk semmit, csak körülnézünk. Csodálatos anyagok, sálak és ruhák voltak ebben a boltban többnyire 100% selyemből és kasmírból. 100 USD-nél kezdődtek az árak. Köszönjük, ebből mára egy kicsit elég, kijöttünk.
Érdekesség: Sri Lanka olcsó ország, de ha felülsz ezeknek a boltoknak, kerteknek, idegenvezetőknek, tuktuk sofőröknek és minden látványosságot megnézel, akkor komoly büdzsével készülj. Mi azt az elvet követtük, hogy előre tájékozódtunk, sok sok véleményt és leírást elolvastunk és tényleg csak azokra a helyekre mentünk el és csak ott igényeltünk idegen vezetést, ami igazán érdekelt. A legtöbbször pedig összeismerkedtünk helyiekkel, vagy turistákkal és tőlük tájékozódtunk. Ami, mint látjátok, nem jelenti azt, hogy ne dőlnénk be egy-egy lehúzásnak, de hát ettől színes az élet 🙂
Őszintén szólva, imádtuk ezt a napot, jól éreztük magunkat, ugyanakkor kissé csalódottak és rossz kedvűek is voltunk, hogy lépten-nyomon élő pénztárcának néznek és gátlástalanul csak a dollárokra utaznak.
Így nem volt túl sok kedvünk almás pitét sütni a háziaknak, amit tegnap még lelkesen vállaltunk. De úgy voltunk vele, hogy ők viszont imádnivalóak, biztosan nagyon fognak örülni, úgyhogy engedjük el a múltat, csináljuk. Elmentünk, bevásároltunk és elfoglaltuk a konyhát.
Zéró mérleg, zéró konyhai eszköz, van viszont rizsliszt, ghí vaj, helyi alapanyagok, sütő helyett egy jó nagy légkeveréses grill, de nem adjuk fel, ebből akkor is almáspite lesz, ha a leheletünkkel kell befűteni a sütőt. Helyiek imádják, nem akarják elhinni, hogy ez tényleg megtörténik. Fotóznak, jegyzetelnek, telefonon mesélik a barátaiknak, hogy mi történik. Itt mindig csak ők szolgálnak ki másokat és most nekik készül az étel. Ráadásul európai, ráadásul magyar! Szertefoszlik a rossz kedvünk mert újra őszinte szeretet vesz körül. Nagyon élvezzük, ahogy ők is.
Almás pite megy a sütőbe, Dorka nekiáll string hoppert szaggatni. Ez ilyen helyi rizstészta és nagyon gyakori eledel.
Kész a pite, kicsit kiszáradt az alma, de finom lett, úgy tűnik nekik is ízlik. A kóstoló után mondtuk, hogy ez az övék, nem a miénk. Tágra nyílt pupillákkal pislogtak, hogy ez most komoly-e?! Hosszú győzködés után elhitték, azt is hogy adhatnak Dave-nek és a helyi barátaiknak és annyira hálásak voltak, hogy ilyet még nem láttunk.
Na ezt a napot is kimaxoltuk.
02.05.
Úgy döntöttünk ma pihenünk, és nem csinálunk semmit. Azaz sok mindent csinálunk, amihez csak laptop kell és nyugalom. Így is történt.
Megihletett? Kérdésed/észrevételed van? Szívesen olvasnánk. Írd meg itt lent egy kommentben!