Viszlát Ella és szépséges hegyek, vár a tengerpart és a szörf

02.12.

Gyors búcsú a lengyelektől. Végre van mocink. Miénk a világ, bárhová elmehetünk.

Wow Ella Rock, de magas vagy, de akkor is megmászunk. Adam’s peak után meg sem kottyansz. Miért van az, hogy minden csúcsot épp délben kell elkezdenünk megmászni? Ismét teaültetvényeken át vezet az utunk. Dorka nagyon ügyesen nekimegy egy kiálló teaágnak. Úgy teljes erővel, mert lendület az ugye van mindig. Fúh, vigyázzatok a tea cserjékkel, erős az águk és szép kis véraláfutást csinál a női lábon.

Ez is szép volt, visszafelé benyomunk még egy-egy friss kókuszt, szerzünk pár kutyabarátot aztán zúzunk vissza a mocihoz.

Egy bácsi vigyázott a bukóinkra, beinvitál a kunyhójába. Tudjuk mi lesz ebből. Legalább bekukkantunk hol élnek. Kis agyagkunyhó, “sárház” ahogy Levente hívja egy pici épített fekvőhellyel, egy másik sötétebb lyukkal, pár mélyedéssel, amibe a tüzet rakják az agyag edényeik alá. Ez a konyha.

Teával kínál és elkezd beszélni. Nyilván nem mi vagyunk az elsők, akiket behív. Nembaj, szívesen adunk neki párszáz rúpíát. Sok mindenkinek adunk szívesen. Ezért csinálják. Nem bánjuk. Ráadásul kókuszból készít fakanalakat. Veszünk párat, Dorka egyébként is szeretett volna.

Tovább a vízesésekhez, alig várjuk, hogy elvesszünk a hegyek között az erdei utakon. Gyönyörű hegyeken keresztül vezet a főút.

Ó és itt a az a híres Ella Rawana vízesés. Picit elkeserítő, hogy pont a főút mellett esik, de azért szép. Ez ilyen kipipálós látványosság, a kínai turistabuszok gyűjtőhelye, úgyhogy haladunk is tovább.

Még mindig csoda a táj. Imádunk itt motorozni. Dorka egyik kezével kapaszkodik, a másikkal integet. Ez már ismerős Indonéziából.
Kiváló terápia, ha valaki önbizalomhiánnyal küzd. Csak el kell indulni a kevésbé ismert ösvényeken, vagy kis falvakban és az ember garantáltan sztárnak érezheti magát. Mindenki messziről integet, hatalmasakat köszön, beszélgetni szeretne. A bátrabbak közös fotóra is invitálnak.

Micsoda kacskaringós utak, egyre szebb helyeken gurulunk, tehenek az út mellett, hol egy majomcsalád, hol mókusok szaladnak át előttünk.

Ez az, megvan a kis rejtélyes út, ami a titkos vízeséshez vezet. Kicsit olyan, mintha magánterület lenne, de mindegy, gyerünk, nézzük meg. Ez még a maps.me-n sincs rajta. Egy rövid séta és egy kis útbaigazítás után meg is lett. Pici kis patak a völgy fenekén, kristálytiszta víz, csöpp kis vízesés, és egy család gyerekekkel. Kibírjuk, van elég hely mindnyájunknak.

Vissza kell érnünk a Little Adam’s peakre naplementére. Indulás, felpattanunk, idő van. Sajnos totál felhős az ég, ebből nem lesz naplemente, úgyhogy gyerünk inkább vacsorázni. Most először nem kívánjuk a rice and curryt. Kicsit megjártuk vele ebédnél és még erősen él az élmény. Ott egy hely, amit egy vendéglátónk ajánlott. Elég nyugatinak tűnik, úgy sem nagyon jártunk még ilyen helyen, biztos van más is, mint hamburger és pizza.

Rengetegen vannak, csak turisták. Elvis Presleyt és John Denvert gitároznak a helyiek, jó feeling.

Azon töprengünk, hogy vajon tényleg attól lesz felkapott egy egzotikus hely, ha a turisták kultúráját próbálják lemásolni? Miért helyezik a sajátjukat a nyugati mögé? Lenne mire büszkének lenni. Vajon az idelátogató turisták igénye alakította így, vagy a vendéglátók gondolják azt, hogy a nyugatinak, nyugati dolgokra van szüksége Sri Lankán? Ezen még sokat fogunk gondolkodni.

Dorka kér egy totál bézik zöldséges chopsueyt (kínai köret, sós, roppanós párolt zöldségek pici keményítős lében) párolt rizzsel. Levi egy rákos rotit választ. Ez a helyi wrap tulajdonképpen curry szósszal. Nem ez a napunk lesz gasztroutazásunk fénypontja, valljuk be, viszont jó a zene és a hangulat is.

 

02.13.

Utolsó reggeli Ellában. Nagyon szép voltál. Csodásak a színeid, hegyeid, sokáig emlékezni fogunk rád.

Mielőtt elindulunk délre a partokra, kihasználjuk a 24 órás motorbérlés utolsó perceit és ellátogatunk egy komoly teagyárba. Nem vagyunk nagy szakértők, sőt fogyasztók sem, de itt szívesen betekintenénk a tea világ kullisszái mögé, ha már egyszer Sri Lanka (régi nevén Ceylon) a világ 3. legnagyobb tea exportőre. 180 millió kiló teát ad el külföldre az ország évente.

Annyira azonban nem egyszerű a teagyár látogatás, hogy csak úgy odarobog az ember. Igényel némi logisztikát. Kedden kell menni, mert akkor van gyártás. Na de a mai kedd már megint egy munkaszüneti nap. Vajon ez a gyárra is vonatkozik? Vigyük-e a backpackjeinket? Vajon elérjük-e a buszt, ami levisz délre, ha becsatlakozunk egy látogatásra? Egyáltalán mikor mennek a buszok? Van itt bármiféle menetrend? Indulnak egyáltalán Ellából? Talán egy közelebbi nagyvárosba kell utaznunk a csatlakozásért? Najó, túl sok a kérdés és úgy tűnik senki sem képes egyértelmű választ adni, úgyhogy csináljuk, ahogy szoktuk. Induljunk el, úgyis lesz valahogy, “Olyan még nem történt, hogy ne legyen sehogy” – ahogy Dorka apukája szokta mondani.

Ó, de hol ez a teaüzem? Az már biztos, hogy nem ott, ahova érkeztünk, mert ez zárva van. Uppsz, egy másik gyárba motorozunk, mint ahova látogatni szerettünk volna, semmi baj, nem adjuk fel, megyünk tovább.

Wao, és valóban. Ez az üzem régi filmeket idéz, a táj gyönyörű, nyitva van és működik. Ezabeszéd.

Tömény fermentált tealevél illat és párás 40 fok. 5 perc múlva indul is a körbevezetés. Hú de hadar a bácsi, ráadásul milyen érdekes akcentussal. Nagyon kell figyelnünk, hogy elkapjunk valamit. Sebaj, a lényeg megvan.

Érdekesség: tudtátok hogy minden tea (a fekete, fehér, zöld, oolong, puerh és a többi) ugyanabból a növényből származik, és a feldolgozásán múlik melyik lesz belőle? Valószínűleg a teakedvelőknek ez nem nagy újdonság, de mi eléggé rácsodálkoztunk. Ami még meglepőbb volt, hogy a legnagyobb cégek ugyan azt a tea nyersanyagot használják és csak a saját üzemükben ízesítik illóolajokkal meg mindenfajta adalékanyaggal.

Nagyon érdekes volt, örülünk, hogy ezt nem hagytuk ki. Most viszonyt irány DÉL, jöjjenek a tengerpartok, szörfözés, készen állunk rád, next stop Tangalle.

Na itt egy expressz busz, a következő csomópontig jó is lesz. Legvadabb utunk következik. kb 80 kmph-val szágoldunk a dzsungel stílusban kitapétázott buszban, ami kívül belül zölden világít és zenél, mintha egy száguldó zöld hullámvasútra ültünk volna.

A fejünk felől ordít a sri lankai zene és valami helyi szappanopera felváltva. Mert lapos tv az van a buszon. Az összesen. Mintha otthon Balázs Pali vagy Nótár Mary szólna üvöltve a BKV-n. Nagyon intenzív az élmény, természetesen állunk, hely az nincs. Az életünkért kapaszkodunk, később a lépcsőn ülve, hogy levegőhöz jussunk. A jegyellenőr srác rettentő jól szórakozik rajtunk mindenközben, amúgy meg félig kilógva utazik a buszból.

– ‘erájúom? – Kérdezi hatalmas mosolyjal a beszédhibás jegyárus. 3-szori ismétlés után megértjük (where are you from?)

Alig mozog a nyelve. Ennek ellenére úgy tűnik szeret beszélni. Nagyon kell koncentrálnunk, hogy értsük. ‘Sajnos’ Leventére hárul a társalgás, ugyanis Dorkát a helyi vagányok ellopták pár selfie erejéig a hátsó sorból.

Tömény 50 perc után, jól megrágva, összerázva, fűszerektől és a dzsungeltől illatozva, kiköpött magából a busz egy központinak tűnő állomáson.

Érdekesség: joggal merülhet fel a kérdés, hogy minek szivatjuk magunkat a buszozással, amikor tuktukozni, vagy taxizni is lehetne. Annak ellenére, hogy tömény, baromi érdekes élmény, és mindketten szeretünk vegyülni a helyiekkel. A tömegközlekedés az egyik legjobb módja, hogy megismerd a világukat. Az sem elhanyagolható tény, hogy 200 km-eket teszünk meg 70 rúpiáért (112FT/fő) ami olyan 10.000 rúpia lenne minden más privát járgánnyal.  Az utazással megspórolt pénz pedig nagyon jól fog jönni délen, ahol a szörfözésé, jógáé és mindenféle kulináris élvezeteké lesz a főszerep.

Hosszas töprengés után, hogy stoppoljunk vagy várjunk-e egy olyan buszra, amire a táskáinkkal együtt is felférnénk, és megannyi tuktuk, taxi, teve és mindenféle sofőr visszautasítása után végre feljutunk egyre.

Már csak órák kérdése és megérkezünk Tangalle-ba (ejtsd Tángoll). Este 7kor 7 órányi nem evés után elfoglaljuk a szállásunkat.  Kilátás az óceánra van, légkondi nincs.

Nagy nap a mai. Ma van a 7. évfordulónk. Dorka egy különleges éjszakával szerette volna meglepni Leventét egy jógaresortban, ahol organikus reggeli és gyertyafényes vacsi, valamint napi 2 gyakorlás is benne van az árban. Olyan izgatott volt, hogy egyből elmondta Leventének, ahogy lefoglalta. Mire Levi is elkezdhetett volna lelkesedni, jött az üzenet, hogy elfelejtették szinkronizálni a naptárakat, túlfoglalás történt és mégsincs szabad bungalow-juk. Burn…

Najó, azonnal indulás, fürdés vacsi! Kinéztünk egy helyet a városban. Foursquare es a Tripadvisor a legjobb barátaink, ha épp híján vagyunk a személyes ajánlásoknak, de tudni kell olvasni a sorok között! Mi legtöbbször lokál helyek iránt érdeklődünk, amit általában családok visznek. Imádjuk, hogy közvetlenek és frissen készül az étel. Az ilyenekben sosem csalódunk és, ha az étel nem is mindig a legkiemelkedőbb, mindig kivételes vendégszeretettel párosul.

Tehát megérkezünk a Vibes-ba. Egy lélek nincs, pedig hangulatos, viszonylag sokan írtak róla és nagyon jókat. Na mindegy,  legalább több figyelmet kapunk. Így is lett. Frissen készül a rizs-és-zöldség-curry, ami itt is kb 5 féle különböző ételt jelent. 1et fizet 2őt kap koktélakciójuk van. Szinte sosem iszunk, ma viszont évfordulónk van, a tulaj készít nekünk friss, maracujás mojitot, ezt nem lehet kihagyni.

Szörfös a srác, mármint a tulaj, úgyhogy máris szimpi. Nadeera, tök laza, van két kiadó szobája meg egy király étterme. Nagyon barátságos, kiderült, hogy volt már Svédországban meg Ausztriáliában is. Nem sok sri lankai mászkál külföldre, aki viszont igen, azon érződik. Ő is más, mint a többiek. Nayon megkedveljük. Közben az étel is megérkezik, pár helyi shot (arrack) kíséretében. Még csak a koktélunk felénél járunk, de már a fejünkbe száll. Ahh a vacsi iszonyat király, a tulaj baromi jó fej. Vagy egy órát dumálunk, miközben a gyorsan jött barátságból közös koktélozás kerekedik. Csodálatos napzárás, köszi Nadeera, feltetted az i-re a pontot.