Úton Kandy-be – csak egy nap, de mennyi pozitív élmény?!

02.6.

Utazós nap ez a mai, de számunkra végül annyira különlegesre sikeredett, hogy egy külön cikket érdemel.

Miután elfogyasztottuk az utolsó őrületes reggelinket az organic oázisban, fájdalmas búcsút vettünk a cuki családtól. A papa nem akart minket elengedni. Indulnia kellett tuktukkal, de többször is visszafordult megölelgetni Levit és felajánlotta, hogy maradjunk még egy éjszakát az ő kontójára.

Nekünk viszont már megvolt a foglalásunk a következő szállásra, úgyhogy indultunk. Úton a főút fele a szokásos helyen ismét megugatott a kutya, de már nem kergetett, valószínűleg rájött, hogy annyira nem félünk tőle.

Szegény denevérek. Itt óriási denevérek vannak. Már első nap feltűnt, hogy miért lóg egy csontváznak látszó tárgy a villanypóznán. Dave a madarász viccelődött is, hogy odasült egy madár. Majd Vimal egyre csak hajtogatta, hogy „bat, bat” azaz denevér. Eleinte poénnak tűnt, aztán hamar rájöttünk, hogy nem, tényleg denevérek. Az történik, hogy a denevér fejjel lefelé szereti eltölteni a szabad idejét és a lógáshoz kifejezetten kényelmes helynek tűnik egy jól elhelyezett villanypózna. De mint tudjuk a villanypóznák nem járnak egyedül, többnyire falkába verődve, egymás alatt helyezkednek el. A gond akkor történik, amikor ez a két jelenség találkozik. A denevér gyanútlanul leszáll a vezetékre, majd felveszi a pihenő pózt. Igen ám, de fizikát nem tanított neki senki. Senki nem mondta el neki, hogy ne a legfelső vezetékre szálljon, mert, amint leengedi magát hozzáér az alsó vezetékhez, zárja az áramkört és azonnal szénné ég. Ilyenből aztán sokat látni szerte az országban. Szóval sajnáljuk a denevéreket.

A buszra várva láncra vert elefántot sétáltatnak, amire persze pénzért fel lehet ülni. Elég szörnyű. Sajnos nem tudtunk fotót készíteni, aztán jött a busz és mentünk. Útközben úgy döntöttünk megállunk Dambullában. Itt található a dombon fekvő, kőbe vésett buddhista templom. Ez a legjobb állapotban lévő barlang templom a szigeten, krisztus előtti korba nyúló történelemmel, rengeteg szoborral és jó állapotban megmaradt barlang festményekkel. Megtanultuk a szobrok által ábrázolt 7 különböző Buddha póz jelentését és még sok érdekességet a területről. Például azt, hogy a környező településeket Buddha szerveiről nevezték el, ami ma egy kicsit morbidnak tűnhet. Aztán jöttek a sztorik a turistákról.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A LEGENDA: Van a barlangban egy pont, ahol – legyen bármilyen hosszú szárazság a szigeten – folyamatosan csöpög az IVÓvíz, sosem apad el. Annak ellenére sem, hogy egy domb tetején lévő sziklában állunk és nincs körülöttünk semmilyen vízforrás. A helyiek sem tudják, honnan jön a víz, nyilván ezért lett belőle szent víz. Na most mit csinál a turista amíg nincs körbe kerítve a víz? Beleiszik. Nem a magyar, az olasz. Miután egyszer beleivott az olasz hölgy 7 napra elapadt a forrás. 7 napon keresztül imádkoztak a helyi szerzetesek, mire újra elkezdett csöpögni a forrás víz és ez volt az a pont, amikor eldöntötték, hogy bekerítik. Aki nem hiszi, járjon utána…

Végeztünk a templomban, irány a főút és a buszmegálló, folytassuk utunkat. Még egy-két fotó a hatalmas arany Buddhánál, majd leszólít a jaman tuktuk sofőr, hogy elvihet-e, bárhova is megyünk. Megköszönjük a lehetőséget, de még kb 50 métert sétálunk a buszmegállóig, szóval ez sem neki, sem nekünk nem érné meg. És indul a szokásos lemez. „igen, de a busz itt nem szokott megállni, csak néha, sokkal jobban jártok, ha beviszlek a városba a nagy buszmegállóba.” Bocsi, de ezt már ismerjük, vállaljuk ezt a hatalmas kockázatot, de azért jaah rastafari, babylon. Kb 3 percen belül jött az első busz. És megállt.

Ha már ennyire belejöttünk a buszozásba, szálljunk le az Euphoria Spice & Herbal Gardennél. Az egyetlen gyógynövény kert, amiről áradoznak a neten. Leszállunk a buszról, random arc mondja, hogy ez itt a gyógynövény kert és egyben az ebédelő hely, ami egyébként szinte egybeesett az Euphoriával, ahova előre odaszóltunk, hogy jönnénk kajálni (itt egyébként létezik 2-3 gyógynövény kert is elég közel egymáshoz, de nagyon nem mindegy melyikbe mész). Ennél már viszont rutinosabbak vagyunk, rákérdeztük, mi ez a hely. Gyorsan kiderült az igazság, hogy ez nem az a hely és nem az az ember, akivel beszéltünk, sőt figyelmeztetett, hogy ott fixen nincs ebéd, ahova megyünk, úgyhogy ígérjük meg, hogy visszajövünk hozzá ebédre. Mondtuk, hogy ok majd jövünk, de nem magyaráztuk el neki, hogy egyébként ebédre foglaltunk asztalt.

És atya ég mi következett. Beléptünk a paradicsomba. Szó szerint eufórikus élmény volt az utóbbi napok után. Végre egy igazi gyógynövény kert, ahol nem a pénz számolásán van a hangsúly, hanem a növényeken, a minőségen és a vendégszereteten.

Csatlakoztunk egy turistacsoport büfé ebédjéhez. Rice and curry büfé ebéd, a Sri Lankai nemzeti étel, de kizárólag helyben termett, adalékmentes, első osztályú alapanyagokból. A tulaj főzi helyben, a csoport előtt, amolyan főzőiskola keretein belül és aztamindenit, de jól főz.

Érdekesség: A rice and curry büfé azt jelenti, hogy ki van téve 8-10 agyagedény, amelyekben rizs és különféle curry-k találhatók és te szedsz kedvedre. A curry Ázsiában nem egy fűszerkeverék, mint otthon, hanem egy fűszeres szószos étel, ami legtöbbször zöldségből készül, de van sokféle húsos verzió is. Egy adag rizs mellé, sok kis adag különböző féle curry-t szedsz magadnak.

Mivel már nem maradt minden curry-ből, ezért felajánlottak nekünk egy kis kedvezményt, plusz kaptunk isteni finom desszertet: mézédes ananászt és papyát, bivalytejből készült joghurttal. Ezt követően felajánlották, hogy ingyen körbe vezetnek és elmesélnek mindent a növényekről, amit tudni szeretnénk. A korábbi kétes élmények miatt egy másik gyógynövény kertben, egy pillanatra itt is elfogott minket az aggodalom, de ennek a helynek valahogy már alapból is más volt az energiája, bíztunk bennünk. És milyen jól tettük. Egy végtelen türelmű, lelkes, nagy tudású srác vezetett minket körbe, aki nem csak, hogy jól tudott angolul, de minden kérdésünkre kielégítő választ tudott adni és sosem hagyta el a száját az adomány szó és még csak távolról sem utalt semmi ilyesmire.

Megismerkedtünk a kakaó fával, a robuszta kávé bokorral, a bors fával, a vanília indákkal, a kurkuma gyökérrel és még számos, számunkra ismeretlen fűszerrel, gyógynövénnyel, azok termesztésével, betakarításával és feldolgozásával.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Érdekesség: tudtátok, hogy a fahéj, amit otthon fahéjnak ismerünk nem az eredeti fahéj? Már korábban is hallottunk erről, illetve arról, hogy az a fahéj, ami eljut hozzánk közel sem olyan egészéges, mint amilyennek lennie kéne, mert, hogy nem fahéj. Most megtudtuk, hogy is van ez. Amit mi otthon a legtöbb boltban fahéjként vásárolunk az egy Cassia nevű növény kérge (tehát végül is egy fának a kérge), amit főleg Myanmarban termesztenek. Ennek a feldolgozása könnyebb és gyorsabb, mert a kéreg vaskos és könnyebb lehántani, mint az igazi fahéj kérgét. Ezért is adható olcsón. Az igazi fahéj viszont Ceylon szigetéről (azaz Sri Lankáról) származik: Cinnamon Ceylon Cilencium. Egy vékony törzsű fa cserjére hasonlító növény, amit nem igazán lehet gépi munkával feldolgozni. Először is le kell hántani a törzs külső, puha kérgét, majd belső, valamivel keményebb törzsből kb. 1×20 cm-es darabokat vágnak ki. Ez viszont van annyira puha, hogy össze lehet őket illeszteni és feltekerni. Majd a kiszárítás során keményedik csak meg és barnul be. Annyira vicces, hogy kivágsz egy darabot egy fából, megkóstolod és valami hihetetlen intenzív, édeskés fahéj íz járja át a szádat. Baromi érdekes volt.
És egy kis segédlet arra az esetre ha fahéjat vásároltok: Az igazi fahéj a vékonyabb, könnyebben törhető sok-sok rétegű fahéjrúd.

A túra után, amiért ezúton is végtelenül hálásak vagyunk az vezetőnk felajánlott egy tényleg ingyenes, ayurvédikus fej masszázst, de ezt már sajnos nem tapasztalhattuk meg, mert a tulajdonos nő férje megígérte, hogy bevisz a városba a buszmegállóba és indulni kellett. A városban egyébként intézett nekünk egy klímás kisbuszt Kandy-ig, nem fehér ember áron, hanem helyi áron. Na az ő gyógynövény boltjában szívesen vásároltunk, anélkül, hogy egyszer is utaltak volna rá, sőt itt maguntól is szívesen jattoltunk a srácnak. Nem azért mert kérték, hanem azért, mert jól esett támogatni egy ilyen csodálatos helyet.

Olyan volt ez a délután, mint a mesében. Elképesztően jó szándékú emberek, minőségi, organikus termékeket gyártanak, jól bánnak az alkalmazottakkal és imádják, amit csinálnak. Nagyon inspiráló. Az alapító nő férje, akit itt szintén tulajként emlegetünk, egyébként elmesélte, hogy őt is nap, mint nap keresik fel a tuktuk sofőrök, azzal, hogy leszállítják a naiv turistát egy csekély 60%-os jutalékért cserébe. Mint bárhova máshova. Szóval a férj intézi ezeket az ügyeket és a válasza általában ez: „go away, otherwise I’ll punch you in the face” – nem éppen az brit udvariasság beszél belőle, de hát 10 évig szolgált a hadseregben a civil háború alatt. Amúgy meg hatékony.

Megérkezünk Kandy-be. A térképről előre nem derült ki, de a város Rózsadombjára sikerült, klímás, őrületpanorámás, tetőteraszos szállást foglalni, meglehetősen jó áron. Ilyen az utazók szerencséje! A tulaj család elég jó módú és véletlenül építettek egy 12 szobás házat 4 főre. Mivel nem tudták mit kezdjenek a sok szobával elkezdték kiadni. Kettővel mellettünk egy miniszter lakik egyébként, aki éppen 5 méteres oszlopokra épít medencét, ami így minden bizonnyal Kandy legmagasabb pontján fekvő medencéje lesz. Otthon milyen sajtót kapna ezért egy miniszter?

A házba belépve a kis buddhista szentély mellett ott van Jézus is. Kiderül, hogy a férj keresztény, a feleség buddhista, és mindketten aktívan segítik a másik vallási közösségét is. Van egy éttermük és mivel Dorka általában úgy kezdi, hogy leginkább a helyi konyha és a főzés érdekli, egyből be is visznek minket a konyhába. Napi 400-600 adag étel készül itt .Az azért nem semmi termelés. Ja és a legtisztább konyha, amit Ázsiában valaha is láttunk.

Érdekes volt egy tanult és angolul jól beszélő családnál lakni, akik ráadásul végtelenül közvetlenek is. Betekintést nyerhettünk az életükbe és tényleg a vendégeiknek éreztük magunkat. Mintha valaki Budapesten egy hétig megtapasztalná milyen egy rózsadombi arisztokrata villában lakni. Feltehettük az összes kérdést, ami idáig felhalmozódott bennünk, mert végre megértették. Nagyon egy húron pendültünk. Tudjátok, amikor látod a másik szemén, hogy érti mit szeretnél. Sok-sok érdekességet tudtunk meg a Sri lankai kultúráról, hogy ők milyen nyitottan gondolkoznak, illetve arról is, hogy a kandy-i lakosok milyen büszkék és hagyományaikban is különböznek a többiektől. Beszélgettünk vallásról, a tamil háborúról, a helyi oktatásról és annak kihívásairól, gyereknevelésről, pénzről, Európáról. Erről egy újabb hosszú cikket lehetne írni. Akit érdekel, otthon elmeséljük.

Hullák vagyunk és vár a KLÍÍÍMÁÁÁS szoba!