02.07.
Korai kelés, Dorka nyom egy tetőterasz edzést az őrületes panorámában, amíg Levi végre kialussza magát a hűvös szobában.
Csúcs reggeli a szintén panorámás nappaliban. Ez a srác, Samira, tegnap is folyamatosan körülöttünk ólálkodott a házban és csak akkor ment el, amikor befejeztük a vacsit. És most megint itt van és megint minket szolgál ki, majd elvisz tuktukkal ahova szeretnénk. Basszus, most jöttünk rá, hogy komornyikunk van. Vagy valami hasonló. Teljesen hihetetlen.
Irány a botanikus kert. Nyilván csak a turisták fizetnek belépőt. Persze van, aki belóg. Huh, hát itt elég izgalmas növények vannak.
Például a 3 méter átmérőjű fa. A neve nem maradt meg sajnos. Aztán a világ legdrágább és egyúttal legnagyobb kókusza, amin a termés 5-6 évig érik és egy kókusz 15-20 kg-ot nyom. Van pálmaerdő, bambusz erdő, aloe vera, agave, tolvaj majmok, ében fa erdő és van itt még valami izgalmas, de előbb néhány kép:
Ahogy sétálunk fura hangokra leszünk figyelmesek. Majd odajön egy helyi és mondja, hogy mutat denevéreket. Arrébb megyünk kb 10 métert és felmutat egy fára és azt mondja „Bats”. Ezt 1 méterrel ezelőtt is megtehette volna, amúgy pedig magunktól is észrevettük és már bökdösi is Levit, hogy adjon pénzt, mert megmutatta a denevéreket. Azokat a denevéreket, amiket lehetetlen lenne nem észre venni, ugyanis nagyon hangosak és több 10.000 lóg belőlük a fákon. Hatalmasak, de csak lógnak a fán, meg röpködnek. Nem bántanak senkit. Közben néhány kínai lány ijedtében szó szerint sikítva rohan végig a sétányon. Nagyon vicces.
Az orchidea és virág kertre csodaszép pálma sétány vezet. Egy egész napot el lehetne itt tölteni, annyi sok érdekes növény és fűszer van. Még jobb lett volna szerezni egy hely idegenvezetőt. De ennyire nem készültünk fel, plusz még a várost is látni szerettük volna, úgyhogy 3 óra barangolás után elindulunk visszafelé. Megtaláljuk a kijáratot. Nem nehéz, a helyiek ott mennek ki. Majd egy szarongba öltözött lány hangosan kiabál, hogy „ne arra, ne arra, itt a kijárat!” Látjuk, hogy ott a kijárat ahol állunk és azt is látjuk, hogy az egy szuvenir bolt, ahova mutogat, jó mindegy, akkor menjünk ki a bolton keresztül. A hús-vér pénztárcák kijutnak és láss csodát, pont ugyan oda vezet a bolt kijárata, mint, ahol eredetileg is kimentünk volna..
A buszútra veszünk egy kis csomag mézédes ananászt. Nem tud visszaadni, nembaj, akkor legyen kettő, amúgy is elképesztően finom. Vissza a városba, pénzváltás, jegyvásárlás az esti Kandy táncra. Kedves ember elkísér a jegyirodába és egy még kedvesebb srác eligazít minket, hogy hova kell majd menni. Na irány az első specialty kávézó, amit Sri Lankán találtunk.
Smoothie bowl, avo toast, sri lankai arabica espresso, őrület brownie. Hmm és tényleg jó, a kávé kifejezetten. Micsoda kellemes meglepetés.
Gyorsan eltelt az idő és indultunk a táncra. A Kandy tánc turista látványossággá nőtte ki magát, annyira, hogy helyiek egyáltalán nem járnak, pedig a tánc gyökerei a régmúltba nyúlnak vissza és nagy hadtörténeti eseményeket, híres-, vagy hírhedt vezetőket, különböző állatokat szimbolizál.
.
Ahol sok a turista ott sok a tuktuk-os és az árus is. Lehetetlen úgy megtenni 10 métert, hogy ne akarnának eladni neked valamit, de az az érdekes, hogy, amint jelezzük, hogy már van jegyünk, ugyanúgy, készségesen segítenek megtalálni a bejáratot és útbaigazítanak. Huh, bejutottunk, leülünk. Aztán átültetnek, mert foglalt, ok, átülünk.
A tánc maga, kicsit olyan, mintha egy főpróba lenne, de azért szép és érdekes, főleg, ha egy picit utána olvas az ember. Szaltóznak is jobbra balra, pörögnek, mint a centrifuga és a végén jön a tűzönjárás. Nem mondanánk, hogy minden héten megnéznénk a táncot, de egyszer érdekes. Mielőtt kimegyünk, ellátogatunk a mosdóba. Fizetünk. Majd fotózkodunk a táncosokkal, akik mindenkit széles mosollyal invitálnak. Hirtelen előugrik valaki, hogy akkor adakozz, mert fotózkodtál. Ok fizetünk megint. Indulunk kifelé, újabb táncosok ugranak elénk, hogy adakozzunk csak úgy. De hát srácok, vettünk jegyet és az előbb adakoztunk. Nem szólnak semmit, megállítják a következőt, mi pedig kimegyünk. Azonnal jönnek a tuktukosok. – Hello Sir! Where are you from?
– From Hungary.
– Ahaaa Nokia phone, best phone in the world.
– Yes it is indeed – pörgetjük végig ugyan azt a bakelitet, már nagyon sokadjára, aztán jön a váratlan kérdés:
– Elvihetlek valahova? Mutatok egy jó éttermet. Körbevezetés a templomban? Egy napos túra a környéken?
– Köszi, de egyik sem. – ezeken amúgy egyesével megyünk végig.
– Akkor esetleg egy kis marijuana?
– Azt sem köszi.
Ha látják az emberen, hogy lazán veszi ezeket a kérdéseket, röhögnek és te is röhögsz, mert mindketten tudjátok, hogy nem lesz üzlet, de aztán van, hogy tök jó beszélgetések alakulnak ki. Úgy az esetek 20%-ában, amúgy pedig el kell engedni.
Besötétedett, de még nagyon csalogató volt az a Buddha szobor ott fent a dombon, úgyhogy elindultunk. Nem sok közvilágítás van, kicsit para. Elkezd zuhogni az eső, épp felérünk. Beállunk egy paraván alá, közben Pick Me appon tuktuk-ot hívunk. Nem tudja, hova kell jönni. Ez az egyetlen óriási Buddha a városban, ami kb mindenhonnan látszik. Mindegy. Random tuktukos arra jár, egy ukrán csajszit visz valahova, megsajnál, elvisz annyiért, amennyit mondunk. Első igazán jó fej, nem lehúzós tuktuk pilóta. Örültünk, hogy ilyen is van. Elvisz a hosztunk étterméhez, ő pedig hazavitet egy másik tuktukossal. Nem engedi, hogy fizessünk. A vacsoráért sem engedte, de ragaszkodtunk hozzá. Most nem lehetett ragaszkodni sem. Le vagyunk kenyerezve.
Hosszú nap volt és holnap kezdődnek csak a komoly izgalmak. Így többedjére visszaolvasva picit negatívan cseng ez a nap, de azért közel sem ilyen “szönyű” a helyzet, nagyon is jól érezzük magunkat:) Az emberek nagy része turizmusból és a turistákból él, ez van. Ezt el kell fogadni és a bizalmatlanságon túllendülni, mert soksok élménytől foszthatjuk meg magunkat. Igenis nem minden ember azzal a szándékkal közelít, hogy pénzt szeretne tőled, és ha még így is van, nem kell egyből elutasítani, mert tök jó kis beszélgetésekbe lehet bonyolódni. Mi ezzel a mindsettel utazunk és nem hagyjuk, hogy az esetleges rossz tapasztalataink befolyásoljanak bárkinek a megismerésében. Imádunk csak úgy szóbaelegyedni ismeretlenekkel. Dorka ezt lelkesen gyakorolja Budapesten is.
02.08.
Korai kelés, gyerünk a tetőre. Dorka HIIT edzést nyomat, Levi ashtangázik. De jól esik ez így korán reggel, ahogy a reggeli is. Fürdés, pakolás, búcsú, Samira levisz a buszhoz, amivel eljutunk a vonatállomásra. Héé, de hol a vonatállomás? Kedves helyi fazon, szép angollal elmagyarázza, hogy tök rossz helyen vagyunk. Séta visszafelé. Megvan a peron, Droka hasra esik a váltó drótkötelében. Meg sem lepődünk. Egyikünk sem. Együtt nevetünk, ja mégsem. Nem olyan jó érzés 18 kilós hátizsákkal hasra esni. Megúszta annyival, hogy csuklóig olajos lett. Félkezű ember megsajnálja az olajos, fehér, hátizsákos lányt és segít szappant szerezni.
Levi nagyon drágán vállalhatatlan ételt vesz, Dorka eddigi legolcsóbb rice and curry-jét találja meg a vasút mellett egy családi házban. Fejenként 160 Ft és még finom is volt.
Közben elment egy vonat. A miénk is lehetett volna, de annyira tele volt, hogy nem fértünk volna el. Sebaj, jön a következő, hátha szerencsénk lesz. Meg is érkezik, de hol a másod osztály, ahova jegyünk szól? Mindegy, itt a harmadosztályon van hely bőven. Leülünk és indul a mesevonat. Ezt a vonatutat, ami amúgy Kandy-ből Ella-ba közlekedik és keresztül halad a (volt-brit gyarmat) Nuwara Eliya-n és az azt környező meseszép teaültetvényeken, a világ legszebb vonat útjának mondják. Mi viszont még Nuwara Eliya előtt szállunk le Hatton-ban, hogy átszálljunk egy buszra, ami elvisz Maskeliya-ba, mert ott lesz a bázisunk. Innen fogjuk ugyanis hajnalban megmászni az Adam’s Peak 5000 db lépcsőfokát 2000 méter fölé emelkedve (erről a következő cikkben írunk bővebben).
Gyorsan telik az idő a vonaton, gyönyörű a táj.
Pik-pakk ott vagyunk Hatton-ban. Azonnal indul is a buszunk, flowban vagyunk. Talán korábban már többször írtuk, hogy az volt életünk legneccesebb buszozása. Hát nem. Ez volt az. Egy sáv, hegyek között, nyélen, padlógáz, jönnek szembe…Istenem, csak ezt éljük túl…túléltük.
Fogunk egy tuktuk-ot, miközben megint elered az eső és már ott is vagyunk a szálláson és össze is haverkodunk a szomszéd szobában lévő francia testvérpárral. Gyorsan meg is beszéljük, hogy együtt hódítjuk meg a szent hegyet. Később egy cseh pár is csatlakozik a vacsihoz. A franciák szedték össze őket valahol. A cseh srác –egyébkén sommelier – nem igazán tud angolul, activity-ben viszont világbajnok, bármit elmutogat. Sírunk a röhögéstől. Szó szerint. Na megint jó a csapat, irány az ágy, gyorsan kell sokat aludni, mert éjjel 2-kor kelünk, 2:30-kor indulás. Atya ég. Egyikünk sem kelt még ilyen korán soha. MII? Ezt Levi írta, Dorka világbajnok koránkelésben.
Megihletett? Kérdésed/észrevételed van? Szívesen olvasnánk. Írd meg itt lent egy kommentben!